"A TERMÉSZET AKUSZTIKÁJA"

2023.08.25-27. BOLDOGKŐVÁRALJA

A tavaly nagy sikerrel debütált Váralja Akusztik fesztivál idén is rendkívüli programmal készül a nyár utolsó hétvégéjére. 
A rendezvény egyedülállóságát továbbra is a helyszín, a természet ölelésében felállított színpadok, a Téka Tábor mesés környezete, Boldogkőváralja hangulata adja – s mindemellett a fesztivál páratlan művészet koncepciója. A tematika szerint a különböző zenei műfajok visszabontásával, akusztikus-folk stílusú megszólaltatásával egy mindenki számára érthető, egyetemes zenei élményt nyújt a rendezvény, ahova minden előadó egyedi programmal érkezik. Az ország legsikeresebb dalszerzői mellett helyet kapnak feltörekvő művészek is, a szabadszínpad által pedig a közönség is hozzáteheti a magáét a fesztivál hangélményéhez. Az akusztikus koncertek után minden nap hangos koncertekkel, illetve elektronikus előadók produkcióival zárul. A program ebben az évben kiegészül különböző workshopokkal, szervezett túrákkal, meghívott vendégek előadásaival művészeti és gasztronómiai témákban.​​​​​​​
A fesztivál támogatói:
Back to Top